Számít a véleményed

Mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk, mert már lassan mindenki tudja: Nálunk a vélemény szabad!


2019. máj 27.

Zsoldos Ferenc: Verbális pankráció, politikai performance

írta: Emem1967
Zsoldos Ferenc: Verbális pankráció, politikai performance

A zentai Képviselő-testület 2019. május 22-ei ülése az előzetesen megküldött napirend alapján nem tűnt túlzottan hosszú és izgalmas ülésnek, de azután az élet mégis mást hozott (a községi kulturális intézmények 2018-as beszámolói és 2019-es tervei mellett néhány kinevezés szerepelt ugyanis…

Tovább Szólj hozzá

kkt VMSZ Zenta SNS MM Zsoldos Ferenc Rácz Szabó László Magyar Mozgalom Igor Stojkov

2018. dec 30.

Kókai Péter: Véget ért a „mesegyűjtemény”

írta: Emem1967
Kókai Péter: Véget ért a „mesegyűjtemény”

Költségvetésről, éves tervekről, távhőszolgáltatással kapcsolatos kérdésekről döntött idei utolsó ülésén a zentai kkt

Idei utolsó, ebben az összetételben pedig sorrendben 38. ülését tartotta december 28-án a zentai képviselő-testület. Ugyanakkor ez volt az első olyan ülés, amelyet elejétől a végéig a testület elnökhelyettese, Pataki Tibor vezényelt le (a hamarosan anyai örömök elé néző Tatjana Balo megjelent ugyan…

Tovább Szólj hozzá

kkt VMSZ Zenta MM Kókai Péter Zsoldos Ferenc Rácz Szabó László Zsíros Jankelić Anikó

2018. sze 15.

Kókai Péter: A visszakapott ünnep

írta: Emem1967
Kókai Péter:  A visszakapott ünnep

Zentai idei városnapjának margójára

  Tavaly, a zentai csata 320. évfordulóján (szerintem) joggal érezhettük úgy, hogy az ünnepünket elvették tőlünk.  Az persze nem kifogásolható, hogy a szerb és a magyar államfő (nyilvánvalóan a kerek évszám okán) megjelent a képviselő-testület díszülésén, majd az azt követő koszorúzáson is, és a…

Tovább Szólj hozzá

ünnep városnap Zenta

2017. okt 10.

Orwell Keviben

írta: Emem1967
Orwell Keviben

Helyi közösségi választásokat tartottak október 8-án, vasárnap Zenta község területén. Keviben a  legtöbb szavazatot (a jegyzőkönyv szerint 256-ot) Szűgyi Imre, a Szerb Haladó Párt tagja, községi képviselő kapta. A Korrupcióellenes Ügynökség ezzel kapcsolatos állásfoglalása több, mint egyértelmű:…

Tovább Szólj hozzá

kkt VMSZ Zenta SNS MM SZűgyi Imre helyi közösségi választások

2017. sze 26.

Zsoldos Ferenc: A teleregény folytatódik – városi távfűtés sokadszor

írta: Emem1967
Zsoldos Ferenc: A teleregény folytatódik – városi távfűtés sokadszor

A zentai KKT 2017. szeptember 25-ei ülése kapcsán előrelátható volt, hogy a városi távfűtés ügye körül fog forogni, hiszen pár hét múlva ismét fűtési szezon lesz, s ismételten elmúlt egy év, persze nagyrészt tartós megoldás nélkül. De emellett persze voltak egyéb, a képviselők hangulatát…

Tovább Szólj hozzá

kkt VMSZ Zenta Demokrata Párt SNS MM Ceglédi VMDK Zsoldos Ferenc Rácz Szabó László

2017. júl 14.

Burány Katalin: A városvezetők családtagjai az igazgatóbizottságokban

írta: Emem1967
Burány Katalin: A városvezetők családtagjai az igazgatóbizottságokban

Egy elmaradt KKT margójára

A 21. KKT ülést 2017. július 13-án délután négy órától tartotta volna a zentai képviselők csoportja. Az ellenzék tagjai rendre, teljes számban meg is jelentek időben, és csodálkozva állapíthatták meg, hogy a hatalmat alkotó koalíció tagjai hiányoznak. Négy óra után 10 perccel néhányan már…

Tovább Szólj hozzá

városvezetés VMSZ Zenta SNS Ceglédi Haladók Perpauer

2016. ápr 11.

Jelöltlistánk

írta: Emem1967
Jelöltlistánk

1. Zsoldos Ferenc Születési év és hely: 1973., Zenta Lakhely: Zenta Végzettsége: történelem tanár, jogász, politikai szakértő Jelenlegi munkahely és foglalkozás: Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskola, Tiszaszentmiklós – történelem tanárMóra Károly Általános Iskola, Szaján – történelem…

Tovább Szólj hozzá

politika sport Zenta MM Zsoldos Ferenc Mosolytenger Sándor József

2016. már 17.

Összetartozunk, összefogunk, történelmet írunk

írta: emem2
Összetartozunk, összefogunk, történelmet írunk

Kedves délvidéki Magyar, zentai polgárok! Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy ilyen nagy számban támogatjátok aláírásotokkal választási listánkat. Ez kifejezi közös Egyetértésünket abban , hogy a Magyar Mozgalom civil szervezet a leghitelesebben képviseli az elnyomó politika elleni küzdelmet…

Tovább Szólj hozzá

csatlakozz támogatás összefogás Zenta

süti beállítások módosítása