2017. jún 01.

Kókai Péter: Egy földhöz vágott mikrofon története

írta: Emem1967
Kókai Péter: Egy földhöz vágott mikrofon története

Megoldódik Zentán a távfűtés kérdése (?)

kkt1.jpgBékésnek indult, majd váratlanul viharossá vált a zentai képviselő-testület sorrendben 19. rendes ülése.

A képviselők két sürgősségi napirendre vonatkozó javaslatot kaptak kézhez közvetlenül az ülés kezdete előtt. Ceglédi Rudolf polgármester azt javasolta, hogy a testület tűzze napirendre és fogadja el a rendeletet „Zenta községben a 49. tömb részletes szabályozási tervének a kidolgozásáról” (melynek részleteiből kiderült, hogy valami történik a távfűtés ügyében), Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség – Zenta a zentaiaké frakciója nevében pedig azt javasolta, hogy a kkt olyan kérelemmel forduljon Szerbia belügyminiszteréhez, „hogy lehetőségeihez mérten kövessen el mindent, hogy a nagykikindai körzethez tartozó Zenta községben olyan, lehetőleg zentai illetőségű személy kerüljön a részleg (azaz a zentai belügyi részleg – a szerz. megj.) igazgatójának posztjára, aki Zentán élt az elmúlt legkevesebb 5 évben, aki rendelkezik a megfelelő képzettséggel, gyakorlattal, valamint a szerb nyelv mellett anyanyelvi szinten beszéli a magyar nyelvet is, esetleg magyarnak vallja magát.”

Mind a 27 jelenlevő képviselő támogatta a polgármester javaslatát (annak közérdekű volta miatt, hogy végre valóban rendeződjön Zentán a távfűtés kérdése), és egyetlen hatalmi (VMSZ, SZHP) képviselő sem támogatta az ellenzéki Rácz Szabó javaslatát, hogy a testület legalább kérvényezze, hogy a helyi rendőrfőnök tudjon magyarul (teljesen érthetetlen okoknál fogva). Így ez utóbbi nem is került napirendre.

A „rendes” napirendi pontok közül az Idegenforgalmi Szervezet tavalyi munka- és pénzügyi jelentése volt az első, ami reakciókat váltott ki a képviselőkből – alapvetően pozitív reakciókat. Laskovity Kornél igazgató beszámolójából ugyanis szintén egy alapvetően pozitív kép rajzolódott ki: a szervezet honlapját egyre többen látogatják, az emléktárgyak árusításából egyre több bevételt sikerül megvalósítani, növekedett a vendégéjszakák száma és az Emlékkilátót látogatók száma, a hagyományos turisztikai rendezvényeket tavaly is megtartották, sőt, közös adventi gyertyagyújtás címmel egy újat is bevezettek. A Magyar Mozgalom nevében felszólaló Sándor József is a jobbítás szándékával mondta el javaslatait: szerinte a meglévő kettő mellett még egy embert kellene alkalmazni az irodában, mert akkor az hétvégén is nyitva tudna tartani (amikor a legtöbb turista látogat Zentára), és talán megvalósítható lenne egy „igényes, reprezentatív, Zentáról szóló kiadvány” megszerkesztése is. A képviselők egyhangúlag megszavazták a jelentést.

A közigazgatási hivatal 2016-os évi munkajelentésének megvitatása során Bakos József (DP) képviselőnek volt egy kérdése a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Elmondása szerint a polgármester még tavaly április hónap folyamán kiírta a pályázatot 1 millió dinár értékben „dízel üzemanyag beszerzésére a határutak rendezésére”, de utána ez ügyben nem történt semmi. Mi történt ezzel a pénzzel, tette fel a kérdést képviselő, mivel a tétel nincs átütemezve az idei évre, és mivel a még tavaly novemberben ez ügyben feltett képviselői kérdésére mindeddig nem kapott választ. Konkrét választ most sem kapott, viszont kapott egy ígéretet, hogy amennyiben írásban is felteszi kérdését, akkor megválaszolják.

A rendkívüli helyzetek községi törzskarának (tavalyi) éves jelentése is napirenden volt. Predrag Popović (DP) a jelentésből a következő részre figyelt fel, Rudics Sándort, a törzskar tagját idézve: „fel kell kutatni annak a lehetőségét és a pénzeszközöket a járműpark és felszerelés felújítására, különösen a tűzoltók személyes védelmi felszerelését (izolációs készülékek), és addig a meglévő és elévült járművek megfelelő karbantartására (pillanatnyilag 3 jármű vár a fékrendszer, önindító, váltóáramú generátor és hasonlók javítására, ezek közül 2 jármű vár javításra, amelynek letelt a regisztrációja!!)”.

Popović értelmezésében ez azt jelenti, hogy tűz esetén kétséges, hogy a tűzoltók egyáltalán el tudják-e majd látni feladatukat, mert megtörténhet például, hogy a rossz önindító miatt el sem indul a tűzoltókocsi! Keceli Mészáros Éva, a törzskar vezetője válaszából az derült ki, hogy a probléma valóban fennáll, de a megoldásra egyszerűen nincs pénz: a tűzoltók felett a belügyminisztérium rendelkezik, de az nem ad pénzt javításra, ezért az önkormányzathoz fordultak segítségért.

Egy tavaly meghozott törvény arra kötelezi a közvállalatokat, hogy 5 és 10 éves időszakra szóló középtávú terveket hozzanak, így ezt megtette a zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat is, és azokat Bodó József igazgató a kkt elé terjesztette. A terv(ek)nek az a tétele váltott ki vitát, amely az „egy szolgáltatás – azonos ár elv alkalmazása” címszó alatt került be az anyagba, a lényege pedig az, hogy fokozatosan megszüntetnék a háztartások és a jogi személyek között jelenleg fennálló, durván 1:3 arányú díjszabás-különbséget a víz, a szennyvíz és a szemételhordás esetében. Persze korántsem mindegy, hogy ez a kiegyenlítés úgy történne, hogy a lakosság kárára növelnék a díjszabást, vagy a jogi személyek javára csökkentenék – de erre a kérdésre az igazgató sem tudott pontos választ adni. Mint mondta, ez egyrészt a konkrét kalkulációktól függ, másrészt a végső döntés meghozásában úgyis az illetékes minisztérium és a  képviselő-testület lesz az illetékes, és nem maga a közvállalat.

A téma persze több reakciót is kiváltott a képviselőkből, azt azonban ekkor még senki sem sejtette, hogy végül ez lesz az a napirendi pont, amely miatt viharosnak kell minősíteni ezt a szerdai ülést.

Rácz Szabó László (MPSZ) épp a kommunális szolgáltatások magyarországi privatizációjának káros következményeit elemezgette, amikor Tatjana Balo elnökasszony úgy ítélte meg, hogy a felszólaló nem a napirendi pontról beszél, és meg akarta vonni tőle a szót. A képviselőből ez dühös reakciót váltott ki: eldobta magától a mikrofont, és időnként nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal minősítette az elnökasszonyt, és annak munkáját. A megszólított Tatjana Balo erre öt perces (kényszer)szünetet rendelt el.

1470833942.jpgAz ülés csak fél óra elteltével folytatódott: Tatjana Balo egyrészt kérte, hogy Rácz Szabó László minden szava kerüljön jegyzőkönyvbe, másrészt közölte, hogy a frakcióvezetők szünetben megtartott egyeztetésén abban maradtak, a képviselőt mégsem zárják ki az ülésről – habár ez a lehetőség is szóba került – csupán utolsó figyelmeztetésben részesítik. Az ez után felszólalók közül többen is elhatárolódtak Rácz Szabó viselkedésétől (aki végül szintén befejezhette felszólalását).

Mivel a Magyar Mozgalom következetesen ellenez minden olyan intézkedést,vagy akár annak a lehetőségét, amely további terheket róna a lakosságra, vagy növelné a jelenleg meglévőket, a terveket végül nem szavazta meg, és hasonló állásponton volt az ellenzék többi része is. Így végül mindkét napirendi pont esetében 16 igen, és 11 tartózkodás mellett lettek elfogadva a közvállalat tervei.

És ezen az ülésen fogadták el a képviselők a zentai olimpiai medence szolgáltatásainak díjjegyzékére vonatkozó javaslatot is. Ennek kapcsán pedig meghallgathatták Slavnić Ákos beszámolóját, mivel idén a Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat lesz a medence üzemeltetője. A beszámolóból az derült ki, hogy az idén június 14-ére tervezik a szezonnyitást, és addig mindent befestenek, magán a medencén kívül (lévén ez a művelet igencsak drága, kb. 25-30 ezer euróba kerülne). A közvállalat képviselője szerint a medence használata biztonságos, a konstrukció nem életveszélyes, a fürdőzők tehát nyugodtan látogathatják az objektumot, viszont a vízelvezető és tisztító rendszer annyira elavult (körülbelül 50 éves), hogy azt javasolják az önkormányzatnak, az idény vége után szakemberek végezzenek majd el egy teljes állapotfelmérést. Ami pedig magát a jegyárakat illeti: a napi jegy ára 120 dinár, az idényjegy ára pedig 3.000 dinár lesz, 5 éves korig a gyermekeknek pedig ingyenes lesz a belépés.

1467104037.jpgÉs végül sor került a polgármester által javasolt napirendi pont megvitatására is, habár azt már ténylegesen Győri István alpolgármester terjesztette a testület elé. Elmondása szerint a tervezett új hőtelep kombinált módon (gáz és biomassza) biztosítja majd a fűtést, a beruházás első szakasza mintegy 300-400 millió dinárba kerül, a szükséges forrásokat pedig a szerb kormány biztosítja – azaz az önkormányzat végül erre a célra nem vesz fel kölcsönt. Habár a tervben lefektetett határidők betarthatóságával kapcsolatban még a hatalmi padsorokban ülő képviselő (Miladin Bradić) is kifejezte kétségeit, magát az előterjesztést még az ellenzék is támogatta, kifejezve reményét, hogy végre megoldódik ez az évek óta húzódó, közérdekű probléma.

danilo-popov.jpgAz ülés végén Danilo Popov, a Községi Tanács sporttal megbízott tagja azonnal válaszolt a sportklubok finanszírozásával kapcsolatban feltett képviselői kérdésemre. Ígérete szerint a Községi Tanács már június 1-én elfogadja és jóváhagyja azokat a, több mint másfél hónapja késő űrlapokat, amelyek kitöltésével a zentai sportklubok végre pályázhatnak az idén esedékes önkormányzati támogatásra.

Szólj hozzá

zenta fűtés vmsz kkt Ceglédi Kókai Popov Danilo