2017. ápr 04.

Burány Katalin: Csak (azért sem)?

írta: Emem1967
Burány Katalin: Csak (azért sem)?

Konszolidált vita, jól ismert hangulat a zentai képviselő-testület legutóbbi ülésén

2017. március 31-én ült össze ismét sürgős ügyek kapcsán a zentai KKT. A sürgősség indokoltnak látszott, mivel néhány kérdés eldöntésének határideje ugyanerre a napra esett. Más, de egyben ugyanez a kérdés, mi történik akkor, ha valamelyik napirendi pont nem kap elég szavazatot, vagy – ami többször előfordult már -- nem eléggé előkészített, kidolgozott, ezért lekerül a napirendről? Az előterjesztők igencsak biztosak a dolgukban, hogy az utolsó pillanatra bízzák a jóváhagyást. Tehetik, többen vannak, de mint ezen a napon is kiderült, korántsem egységesek.

bridge_over_tisza_at_senta.jpg

Ahogy az már lassan hagyománnyá vált Zentán, az ülés Rácz Szabó László képviselő (Zenta a zentaiaké) beterjesztésének elutasításával indult. A képviselő immár többedszerre próbálta meg elérni, hogy legalább megfontolás tárgyává tegye a városvezetés a javaslatát, nevezetesen: a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ nevét és profilját egészítsük ki a „Magyar” jelzővel. Indoka egyértelmű, 2016. december 12-én a Stevan Sremac Helyismereti Alapítványt Stevan Sremac Szerb Művelődési Központtá léptették elő (szintén sürgősségi eljárásban), logikus lenne, ha a Thurzó Lajos MOK neve és tevékenységi köre is megváltozna a magyarság kultúrérdekeit tekintetbe véve, ha másért nem, legalább a tolerancia jegyében.

Rácz Szabó képviselő a decemberi ülés óta következetesen minden alkalommal beadta javaslatát a kérdés megvitatására, a VMSZ (magyar ajkú) képviselői következetesen elutasítják azt. Néhány alkalommal vették a fáradságot, és próbálták érvekhez hasonló gondolatokkal megindokolni nemleges hozzáállásukat, a nézetkülönbséget még a Pannon RTV is vitaműsor készítésére méltónak találta, de az utolsó ülésen már ez sem történt meg, csupán a szavazatok jelezték az egyes  véleményeket (10 igen, 12 nem és 5 tartózkodás). A tartózkodás egy VMSZ-es és négy haladó képviselő neve mellett szerepelt. Felmerül a kérdés, hogy a VMSZ tagjai, akik önmagukat a vajdasági magyarság egyetlen legitim érdekképviselőjének tartják, milyen indokok alapján hozhatták meg  döntésüket. Ebben az ügyben csak találgatásokba bocsájtkozhatunk, hiszen a KKT-n nem adtak nyilvánosan hangot ellenvéleményüknek. Talán koalíciós partneri megállapodás? Következetesen átgondolt, megalapozott vélemény? Politikai csavar? Csak azért, mert az ellenzék terjesztette be?  Törvénybe ütközik a név- és profilváltás? A Nemzeti Tanács, mint az intézmény egyik fenntartója nem egyezik bele? Vagy egyszerűen, a tehetetlen vitapartner utolsó érve, a csak?

A beterjesztő képviselő kitartónak tűnik, így feltételezhető, a kérdés a további ülések egyik ominózus tétele marad.

A tulajdonképpeni első napirendi pont, a Zenta község nyilvános elismerései megalapításáról szóló rendeletjavaslat megvitatása kapcsán az ellenzék csupán néhány formai hibára hívta fel a figyelmet, amelyeket a beterjesztő is javításra érdemesnek talált. Az ülés érdekes színfoltja volt Radovan Boljanović (többségi koalíció) képviselő felszólalása, melyben javasolta, hogy a témát vegyék le napirendről, mivel nem találja elég kidolgozottnak, szerinte nem szabályozza az előterjesztés egyértelműen azt, ki milyen tettek, cselekedetek, kritériumok alapján kaphatja a város kiemelt elismeréseit.

bolj.jpg

A felszólalás némi zavart keltett a többségi vezetés soraiban, ezért az elnökasszony tíz perces szünetet rendelt el soraik rendezése  érdekében, de úgy tűnt, nem sikerült a képviselő urat meggyőzni a pártfegyelem szabályairól, ezért a szünet után szavazásra bocsájtatta indítványát, persze, az eredmény borítékolható volt (5 igen, 15 nem, 8 tartózkodás).

A 2016-os környezetvédelmi költségvetés megvitatása és elfogadása következett, majd a Zentai Egészségház igazgatójának megválasztására tértünk át. Dr. Surján Gusztáv igazgató megbízatása lejárt, ezért a felmentése indokolt volt, de a következő ciklusra is teljes bizalmat (28 igen szavazat) kapott a Képviselő Testülettől.

surj.jpg

Némi vita azért e napirendi pont kapcsán is felmerült, de ez nem a jelölt személyét érintette. Zsíros J. Anikó (DP) ellenzéki képviselő azzal a javaslattal fordult (volna) a megválasztásra kerülő új igazgató felé, hogy a régóta esedékes középiskolai sportorvosi vizsgálatok ügyét a következő ciklusa alatt próbálja megnyugtató módon rendezni, de mielőtt felszólalását befejezhette volna, a KKT elnökasszonya belevágott, mondván, nem a témához tartozó dolgokról beszél. Erre azért több képviselő is figyelmeztette, hogy talán figyeljen jobban az elnökasszony, mert ha nem ide, akkor hova tartozhatna ez a téma? Végül azért a képviselő asszony állhatatosságának köszönhetően csak sikeresen végigmondta javaslatát, noha az elnökasszony is ragaszkodott véleményéhez. Érdekes módon a VMSZ-Haladó szárnyon is ült legalább egy gyakorló középiskolai testnevelőtanár, valamint Danilo Popov, a sport elkötelezettje is jelen volt az ülésen, de nem találták fontosnak, hogy ebben a kérdésben megnyilvánuljanak.

Radovan Boljanović azt kifogásolta, hogy az előterjesztett anyagban nem található a pályázó jelölt programja arról, milyen célkitűzések alapján szeretné a továbbiakban vezetni a Zentai Egészségházat.

Az utolsó két napirendi pont a zentai mezőgazdasági tevékenységeket érintette (Zenta község területén a 2016. évben a mezőgazdasági földterület éves védelmének, rendezésének és használatának a programja eszközeinek felhasználásáról szóló jelentés elfogadásáról szóló határozatjavaslat megvitatása és A zentai községi földterület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó 2017. évi, éves program meghozataláról szóló végzésjavaslat megvitatása). A városi mezőgazdasági földeket érintő beszámolót Иштван Ђери (Szerb Haladó Párt) alpolgármester tartotta. 1467104037.jpgAz írásos előkészítés tartalmazta a 2016. évi költségvetést is. Több képviselői kérdés is érkezett az elköltött és megmaradó pénzösszegekkel kapcsolatban. A mezőőri szolgálat eszközbeszerzésére az elmúlt évben 9 millió dinár felett költött a városvezetés, de mivel már az előző években is több millió dinárt tett ki ez a tétel, felmerült a kérdés, hogy konkrétan mit is vettek a mezőőri szolgálat részére az utolsó öt évben, de erre nem érkezett egyértelmű válasz. Az előterjesztésben szerepelt az a 100 milliós összeg is, mely 2016-ban folyt be a városi költségvetésbe a korábbi földbérleti tartozásból, ezt a 2017-es évre görgették át a beszámolóban, tehát az idei évben ennyivel több pénzből gazdálkodhat a zentai mezőgazdasági tárca.

Érdekes adalékként megemlíthető még az is, hogy az ülésről csak hevenyészett felvétel készült, és amikor ezt az ellenzéki képviselők szóvá tették, a KKT elnökasszonya kijelentette, hogy ő rendelte el a média korlátozott szerepére vonatkozó utasítást, mondván: kampánycsend van.

1470833942.jpg

Ezzel az elnökasszony ismét csak bakot lőtt, az ülésen sem a témák, sem a felszólalások nem érintették a választásokat.

Összességében megállapítható a zentai Községi Képviselő Testület 17. rendkívüli üléséről, hogy viszonylag gyorsan lezajlott (csupán két és fél óra alatt), viszonylag konszolidált vitákkal folyt (most senki nem dobta el mérgében a felszólalást és szavazást jelző kapcsoló-szerkezetet), de tartalmában, hangulatában semmiben sem különbözött a korábbiaktól, a húzd meg-ereszd meg politika továbbra is jellemzi kis városunk döntéshozó szervének működését.

Szólj hozzá